Az egyiptomi építészet legjelentősebb emlékei az istenek tiszteletére emelt templomok és a halottkultusz szolgálatában álló monumentális sírépítmények.
Az épületek alapanyaga nagyrészt a Nílus-völgyben gyakori mész és homokkő volt, melyeket fa-, kő- és fémszerszámokkal munkáltak meg. A követ gyakran több száz kilométerről szállították az építkezés helyszínére. A XVIII. dinasztia közepén valószínűleg a gebeleini mészkőbányák kimerülése miatt kezdtek áttérni a homokkőre, ami sok előnyt hozott magával. Ez egy keményebb kő fajta így az építkezés és a díszítés során nagyobb távolságok is áthidalhatóak vele, akár 8 méter is a korábbi 3 helyett. Téves azonban az egyiptomiaknak az az elképzelése, hogy a homokkő jobban ellenáll az áradásnak a mészkőnél. Más köveket ritkábban használtak: a bazaltot az Óbirodalom idején főleg padlózathoz, gránitot kapufélfákhoz, szobrokhoz és obeliszkekhez, ritkán kvarcot és alabástromot.
Az építkezéskor egészen a görög-római korig nem nagyon alapoztak. A kövek egymásra rakásánál sem használtak kötőanyagot. Az épületek stabilitása gyakran mérnöki bravúrnak tekinthető. A kőtömböket nem emelőszerkezetek segítségével emelték a helyükre, hanem rámpákon vonszolták fel, amelyek az építkezés közben teljesen betemették a templomot, csak utólag bontották le őket, a templom elkészültekor. Az oszlopok gyakran nem egy darabból készültek, hanem dobokból lettek összeállítva, de utólagos lesimításuk és festésük ügyesen kelti azt a hatást, mintha egy darabból állnának.
A kőépítkezések homokkő, mészkő, gránit tömbökből történtek. A finoman faragott részek alabástromból készültek.
A homokkő üledékes kőzet. A homokkő (sandstone) jellegzetessége, hogy az elegyrészek szabad szemmel megkülönböztethetőek. A szemcsék lehetnek lekerekítettek, vagy szögletes alakúak és réteges szerkezetet mutatnak. A homokkő színe az elegyrészek minőségétől függ. A szín változhat a világos sárgától a vörös árnyalatokon át a zöldes és feketés megjelenésig. A vöröses elszíneződést a vastartalmú elegyrészek okozzák, a sötétszürke, feketés színváltozat a földpátok túlsúlyát jelzik.Már az ókorban kedvelt építőanyag volt. Tömbös megjelenését a korai egyiptomi építészet, a Római birodalom területén középületek építésére egyaránt használták. Több alkalommal az előfordulások masszív tömegében kivéséssel térkiképzést alkalmaztak (Petra, Királyok völgye).
A gránit (granite) a leggyakoribb mélységi magmás kőzet. Neve a latin granum = szemcse szóból származik. Viszonylag könnyű, szilárd, durva, kristályos kőzet. Színét általában a földpátok határozzák meg. A legjellemzőbb színek melyek megtalálhatók benne az áttetsző, szürkés szín a kvarc, a fehér vagy sárga, a rózsaszín színek és ezek többnyire csillámokat is tartalmaznak. Az erős rózsaszín színű kőzetet vörös gránitnak hívjuk.
Az alabástrom (alabaster) egy igen finom szemű áttetsző, apró kristályos gipsz. Előszeretettel használták díszítőanyagnak. A márványhoz hasonlít legjobban, de puhább, lágyabb, körömmel is karcolható anyag. Puhasága ellenére a savak nem okoznak kárt a felületén, még foltokat sem. Sokféle színben létezik. Van hófehérben, szürkésben, sárgásban, halvány vörösesben és kékesszürkés árnyaltban is. Fehér változata a legértékesebb. Szépsége miatt mindenféle kisebb-nagyobb műtárgyakat (vázákat, szobrokat) faragnak belőle. Az alabástrom csiszolása bonyolult munka. Ráspolyozzák, kaparják, gyalulják, majd bőrrel, gyöngyházporral súrolják. Felső-Egyiptomban Alabastron városa a közelben lévő Alabástrom-hegységben talált szép, tömött gipszről kapta a nevét.
A XVIII. dinasztia második fáraója I. Amenhotep fáraó kezdte meg az alabástrom kitermelést és építtetett egy alabástromszentélyt a Karnaki templomhoz. Az építészi felhasználása nem volt jellemző, csak ritkán használták.
 |
| I. Amenhotep alabástrom szentélye Karnakban |
Az ókori Egyiptom ma fennmaradt épületeinek jelentős részét templomok teszik ki, mivel ezek kőből épültek, míg a világi épületek, még a paloták is könnyen pusztuló anyagból. Az egyiptomi templomok szerkezete, az egy tengelyre sorrendben felfűzött elemek építési formája viszonylag korán kialakult, és a birodalom egész történelme során nagyrészt változatlan maradt. A bonyolult jelképrendszerrel rendelkező templom egyfajta mikrokozmosz volt, több eleme a teremtést és a megújulást szimbolizálta, egyben kaput is képezett az emberek és az istenek világa között.
 |
| Hathor templom Dandera |
 |
| Abu-Simbel |
Az Óbirodalom jellegzetes templomai a naptemplomok voltak, míg a gigantikus nagytemplomok mint Luxor, Karnak - ami legalább 30 fáraó nevéhez fűződik - Abüdosz, Abu Szimbel, az Újbirodalom korát jellemezték. A Ptolemaiosz korban Ízisznek (Philae), Hathornak (Dandera) és Hórusznak szentelt templomokat építettek.
A templomok és királysírok monumentalitásuk révén visszatükrözik a fáraók és az istenek hatalmát, az építészeti módszerek pedig a vonalak és derékszögek használatán keresztül megmutatják, milyen fontos volt az ókoriaknak az egyensúly eszméje, melyeket a földrajzi környezet inspirált. A sírok szobrai, domborművei és festményei, melyek az elhunytat ábrázolták, mind hűen tükrözik a túlvilágba vetett hit lényegét, s ehhez hozzájárult az éghajlat is, ami lehetővé tett, hogy a holttestek hosszú ideig megmaradjanak. A művészeti formákat alapvetően a természeti és a kulturális formák határozzák meg. A hatalmas piramisok tetejét és a templomokban emelt obeliszkeket is piramidionnal koronázták meg.
|
|
Leggyakrabban az oszlopokat használták tartóelemként az építészetükben és azokat is előszeretettel dísztették gazdagon az országuk legjelentősebb növényeivel. Hatalmas oszlopcsarnokokat építettek, melyek tetejét az oszlopfőket pálmalevél, papirusz vagy lótusszirommal díszítettek. A csarnokok közepén, viszont nyitott virág formájú oszlopokat lehetett találni.
A lótusz formájú oszlop a Középbirodalom végén eltűnt, majd a Ptolemaioszok-korában ismét megjelent. A papiruszsás díszítésű oszlop az Óbirodalom idején átalakult, akárcsak a pálma formájút, melyet az Óbirodalom elejétől kedveltek. A protodór oszlopok a Középbirodalom idején jelentek meg. A Hathor-fejes (Hathor istennő tehén fejjel) oszlopok már az Óbirodalom elejétől kezdve a legkedveltebb díszítések voltak. Az istennő feje felett a szent hangszere (szisztrum) is ott díszelgett az oszlopok tetején. Az istennőt annyira szerették, hogy saját templomot építettek neki és szentelték fel Danderában Hathor istennő templomának.
A következő építészeti szépségremek az obeliszk. Az obeliszk egy felfelé keskenyedő, négyzet keresztmetszetű, kőoszlop, ami gúla alakú csúcsban végződik. Az obeliszk szó jelentése örökkévalónak lenni, így az örökkévalóságot szimbolizáló napszimbólum. A Napisten, Amon-Ré iránti tiszteletből építették őket a templomok vagy piramisok elé, hogy a felkelő nap első fénye pontosan ráessen.
 |
karnaki templom
Hatsepszut obeliszkje |
Vörös gránitból készültek, egy teljes, tömör kőtömbből faragták ki őket. Hieroglif feliratokat véstek rá, melyek elmesélték, hogy melyik uralkodó, és milyen esemény emlékére emeltette. A kőtömböt Asszuánból vitték a megadott helyszínre - ahogy a fent látható térkép mutatja a bányászatok helyszíneit – hajóval a Níluson. Magasságuk elég különbözőek, 7 métertől 20 méterig is terjedt, de a legmagasabb 32,18 m, ami III. Thotmesz fáraóé és ma Rómában áll. A rómaiak Egyiptom elfoglalása után sokat Rómába vittek, de más országokban is jó pár meg található. Van Franciaországban, az Egyesült Államokban, Izraelban, Lengyelországban és az Egyesült Királyságban 4 db. A megépített obeliszknek kevesebb, mint a fele Egyiptom tulajdonában van, és a helyükön állnak, mint például: I. Thotmesz, II. Széthi és Hatsepszut obeliszkje a karnaki templomban, aztán II. Ramszesz obeliszkje, Kairóban. A második legmagasabb obeliszk a legnagyobb azok közül, ami ma is Egyiptomban található, ezt Hatsepszut királynő készíttette i. e. 1500 körül, 29,56 m magas és jelenleg a karnaki templom 4. és 5. pülonja között áll.
A homokkő üledékes kőzet. A homokkő (sandstone) jellegzetessége, hogy az elegyrészek szabad szemmel megkülönböztethetőek. A szemcsék lehetnek lekerekítettek, vagy szögletes alakúak és réteges szerkezetet mutatnak. A homokkő színe az elegyrészek minőségétől függ. A szín változhat a világos sárgától a vörös árnyalatokon át a zöldes és feketés megjelenésig. A vöröses elszíneződést a vastartalmú elegyrészek okozzák, a sötétszürke, feketés színváltozat a földpátok túlsúlyát jelzik.Már az ókorban kedvelt építőanyag volt. Tömbös megjelenését a korai egyiptomi építészet, a Római birodalom területén középületek építésére egyaránt használták. Több alkalommal az előfordulások masszív tömegében kivéséssel térkiképzést alkalmaztak (Petra, Királyok völgye).
A lótusz formájú oszlop a Középbirodalom végén eltűnt, majd a Ptolemaioszok-korában ismét megjelent. A papiruszsás díszítésű oszlop az Óbirodalom idején átalakult, akárcsak a pálma formájút, melyet az Óbirodalom elejétől kedveltek. A protodór oszlopok a Középbirodalom idején jelentek meg. A Hathor-fejes (Hathor istennő tehén fejjel) oszlopok már az Óbirodalom elejétől kezdve a legkedveltebb díszítések voltak. Az istennő feje felett a szent hangszere (szisztrum) is ott díszelgett az oszlopok tetején. Az istennőt annyira szerették, hogy saját templomot építettek neki és szentelték fel Danderában Hathor istennő templomának.
