Nagy Sándor Egyiptom meghódításával alapította és nevezte el a várost önmagáról i.e. 331-ben. Évszázadokon át az ókor egyik legnagyobb és legpompásabb városa volt. A Földközi-tenger és a Mareotisz nevű parti tó közötti homokos partszegélyen épült Deinokratesz építész tervei szerint. 19 km volt a kerülete. Az előtte fekvő Pharosz-szigetet egy 1290 m hosszú gáttal a parthoz csatolták, így két kikötő is keletkezett. A várost akkoriban a görögök, az egyiptomiak, a makedónok, a zsidók és a szírek laktak. Sokszínű város volt. A tudományok székhelyének is nevezték, ugyanis itt volt a világhírű Muszeion, amiben a 200 000 tekercsből álló könyvtár állt. Ez a könyvtár leégett sajnos Kleopátra idején lévő polgárháborúban.
 |
| Alexandria az ókorban |
Nagy Sándor hirtelen és korán halt meg, még mielőtt végrendelkezhetett volna, ezért a birodalma kisebb királyságokra bomlott. Mindegyik élére egy egy tábornoka került, és ezzel kezdetét vette a hellenizmus kora.
Egyiptomban Ptolemaiosz uralkodott, aki királlyá nevezte ki magát, így I. Ptolamaiosz lett. Leszármazottai a Ptolemaioszok 300 éven keresztül kormányozták az országot. I. Ptolemaiosz Nagy Sándort itt temette el.
A Ptolemaiosz dinasztia utolsó tagja Kleopátra, aki a 7. egyiptomi királynő ezen a néven és ő leghíresebb mind körül. Abban az időben Alexandria a világ politikai és szellemi központja volt, és az egész dinasztia számára is. Kleopátra itt született, itt uralkodott görög királynőként, és ezért a palotája is itt állt. Mikor fáraónő lett Memphisz lett a városa.
 |
| Pharoszi világítótorony |
Alexandria akkor, ahogy ma is tengeröböl mentén terül el. A Pharosz-szigeten emelkedett a híres Pharosz világítótorony, amit I. Ptolemaiosz Szótér uralkodása alatt kezdett el és fia II. Ptolemiosz fejezte be az építkezést. Az ókor a világ hét csodája közé sorolta. A torony azért épült, mert a sziget partszakasza zátonyokkal volt tele. Hatalmas kőtömbökből épült és három részre lehetett tagolni: az első a talapzat, egy négyzet alaprajzú emelet belsejében egy hengerszerű üreggel. Ezt egyfajta "liftaknaként" használták, amelyben a tűzhöz szükséges anyagokat juttatták a torony tetejére. A középső egy nyolcszögalapú szint. A harmadik szint alakja egy körhöz hasonlatos. Nagy tükrök voltak benne, amelyek tükröződését több mint 50 km-ről észre lehetett venni. Éjjel tűz jelezte a hajósoknak az utat. A torony tetején egy szobor állt. A szobor kilétét illetőleg több vita is van a történészek között: egyesek szerint Poszeidónt, a tengerek istenét ábrázolta, mások szerint Zeuszt, a főistent.
Nyolcemeletes és 160 méter magas volt becsült magassága, fénye pedig 50–60 km távolságból is látszott a tengeren, a hajózás szempontjából ez nagy csodának számított.
A torony fontosságát az ókorban jelzi az is, hogy a képe szerepelt a római pénzérméken, ahogyan manapság is szokás a forgalomban levő bankjegyeket, érméket híres épületekkel, személyek arcképével díszíteni.A hordalék és a víz mindig veszélyt jelentett a városra és népére nézve. Így sajnos el is pusztultak az akkori város legfontosabb részei: a királyi palota, a Muszeion, a könyvtár, a Poszeidón templom és a színház. A világítótornyot egy földrengés 1375-ben romba döntötte.
