Egyiptomi ékszerek és drágakövek története

Az ókori Egyiptomban a férfiak és a nők egyaránt viseltek ékszereket. Többek között homlokpántot, kar és bokapereceket, fülbevalót, gyűrűket, medálokat, diadámokat, gallért és övláncot.

Mindezekkel a szociális státuszukat fejezték ki a világ felé.

Talán a felsorolt tradicionális ékszerek közül a gallér az amit nem ismerünk. A gallér volt az ókori Egyiptomban legszívesebben viselt dekoratív és egyedi ékszer. A nők és férfiak is előszeretettel hordták, de legfőképpen a férfiak viselték, ugyanis jól védte a fedetlen  felsőtestük bőrét az erős napsugárzástól. A gallérok többségben bőrből, fémből vagy textilből készültek melyeket színesre festettek és drágakövekkel díszítettek és fűztek össze. A széles nyakékszerű gallérok jellegzetessége, hogy gyöngyből készültek a hölgyek számára. Isteneiket is szívesen dekorálták az áldozati szertartások alkalmával a templomokban ilyen nyakékekkel az istenek iránti szeretet és tisztelet kifejezésére. Magasan fejlett volt az egyiptomi ékszerkészítés mestersége. Ők voltak a legtehetségesebbek az aprólékosan megmunkált darabok készítésében és drágakövek befoglalásában. Az ékszereket gazdagon díszítették szebbnél szebb drágakövekkel. Az ékszerek motívumainak ötletét a vallásból, meg a növény és állatvilágból merítették. Jellegzetesnek mondható a lótuszmotívum, a szkarabeusz, a kígyó, az ankh, Hórusz szeme, és a félistenek állati jelvényei is.

A drágakövek és ásványok merész használata eleve jellemző volt az ókori keleti kultúrára és persze mind ezt saját bányáikból bányászták ki. Bányászták az aranyat, ezüstöt, smaragdot, rubint, türkizt, opált, szodalitot, borostyánt és lazúrt. Nem szabad elfelejtkezni a gyöngyről sem amit halásztak.

Az aranynak mint nemesfémnek kiemelten fontos szerepe volta az ókori Egyiptomban. Nem csak az ékszerek alapját szolgálta, hanem vallási jelentősége is volt. A Napisten Amon-Ré attribútumának tartották. Benne öltött testet a nemesség, tisztaság és a fény. Az arany a Napisten "húsa" volt, így az arany isteni fémnek számított Egyiptomban, amely örök életet adott. Ezért számukra az arany különleges tulajdonságokkal bírt. A fáraók, a feleségek és a papság előszeretettel készíttette ékszereit, kiegészítőit és maszkjait aranyból milliónyi apró drágakővel cicomázva. Amikor I. Széthi fáraó sírját feltárták a régészek, több száz tonna aranyból készült kegytárgyat és használati tárgyat találtak.

A türkiz valójában nem számít drágakőnek. Ez ásványok csoportjába tartozik. A korai ókorban a Sinai-félszigeten ékszerkészítés céljából bányászták. Ritkasága miatt több ezer éven keresztül igen értékes, magas rangú kőnek számított az ókorban. Kerekded, legömbölyített példányait használták és használják még ma is leggyakrabban az ékszerekhez, különböző fémekbe befoglalva. Irán területén Nishapur (Neyshábür) város közelében ismertek előfordulásai, ahonnan egykoron Törökországon keresztül szállították Európába, innen származik elnevezése is.

Az opál lelőhelyek többsége Egyiptomban volt, de mára már többségben Ausztráliában vannak.

Az opálnak két változata van. Az egyik a nemesopál, amely a színek felvillanását mutatja, a másik a közönséges opál, amely általában átlátszatlan és nem mutat színjátékot. A nemesopál színjátékát szerkezete okozza, a rendezetten elhelyezkedő kis gömbök szórják a fényt és a fellépő interferencia eredményezi az irányfüggő színeket. A nemesopál számos színváltozatban fordul elő. A két alap színcsoport a fehér vagy világos és fekete alapszínben fordul elő. A fekete opálok ritkábbak, éppen ezért keresettebbek és értékesebbek is. Mindkét változatra jellemző, a tarka színjáték. A jó minőségű opál kövek átlátszóak, nem tejszerűek. Az értékes opálokban a színek élesek és jól körülhatároltak. Felhős részeket nem tartalmaznak. Ezeket a fényeket hívják opalizálásnak.

Érdekesség: az opál a többi drágakőtől eltérően nem kristályos szerkezetű, így kiszáradhat és ez által törékennyé válik. Maga a kőzet vizet tartalmaz, nem szereti az erős napsütést óvni kell tőle. Ha mégis sokáig érte volna nap , akkor áztassuk vízbe. Jót tesz a színének.

A lazurit egy ásványkő mely a szodalit csoport tagja. Sokszor tévesztik az azurittal, a szodalittal. A lazurit a fő összetevője a lazúrkő vagy lapis lazuli amely valójában kőzet. A kőben jellemző még több ásvány is mint a pirit ami az aranysárga csillámokat, a markazit ami a vas szürke csillámokat és a dolomit a mi a fehér részeket mutatják. Ez Egyiptom legkedveltebb köve. Nagyon könnyen csiszolható ezért nagyon széles körben használták. Díszítettek vele templomokat, palotákat, használati tárgyakat szkarabeusz formára, ékszereket (gyűrű betéteket, függőket, medálokat). Savakra nagyon érzékeny, ezért megmunkáláskor lakk vagy viaszbevonattal látják el, ami a fényhatását is kiemeli a kőnek. Görögország és Róma is kedvelte még ezt a kőzetet.

A szodalit egy sötét királykék színben gazdag ásvány amelyet most is és az ókorban is díszítőkőnek használták. Szürkéskék árnyalatban is sűrűn előfordul. Sokszor tévesztik az azurittal, és a lazurittal. A szodalit az előbb említetteknél sokkal könnyebb súlyú ásvány. A kőnek fehéres-sárgás erezete is van, mely helyenként áttetsző.

A borostyán vagy borostyánkő valójában fosszilis (megkövesedett) gyanta.Gyakran ásványként tartják számon, valójában azonban nem önálló ásványfaj, hanem számos szerves ásvány elegye. Gyakran tartalmaz zárványokat, sokszor épen maradt fosszilis rovarokat (szúnyogot, legyet, hangyát), kisebb állatokat (gyík), növényi maradványokat, melyek az értékét növelik. Már az őskorban is kedvelt anyag volt. Számos nyakék, apró szobor és dísztárgy került elő. Valószínűleg még fizettek is vele. Az ókori Egyiptomban, Hellászban és Rómában is széles körben felhasználták. Magas ára volt, mert hittek viseletének gyógyító erejében.

Az obszidián magmatikus tevékenység során keletkezik, a forró láva hirtelen lehűl és megszilárdul. Vulkáni üvegnek is hívják, mert olyan, mint egy természetes kemény üveg. Az Egyiptomban elsősorban dekoratív célokra, ékszerek, karkötők, nyakláncok díszítésénél használták. Nagyon kedvelt kőzetük.

Utolsónak említeném Egyiptom utolsó kincsét a gyöngyöt. A gyöngy a kagylókban, osztrigákban keletkezik természetes védekezésként a bekerült irritáló idegen anyagokkal szemben. Az idegen anyagok körül gyöngyház választódik ki és fokozatosan felépíti a gyöngyöt. Ezekről a rétegekről visszaverődő fénynek jellegzetes játéka van, amit gyöngyházfénynek neveznek. A gyöngyök színe a valamilyen árnyalatú (gyakran rózsaszín) fehértől barnáig vagy feketéig terjed, amely függ a kagyló fajtájától és a víz minőségétől. A gyöngyök érzékenyek a savakra, a kiszáradásra, a nedvességre, sokkal kevésbé tartósak mint más drágakövek. Ezért is dobta Kleopátra a gyöngyét Antonius vacsoráján a borába, ahogy azt már abban a cikkemben elmeséltem. A természetes igazgyöngyöt a Perzsa-öbölben és a Vörös tengerben halásszák évezredek óta. Valaha úgy hitték, hogy az istenek könnye.

Kleopátra és a smaragd

A smaragd ékszerészeti neve a berill kő zöld változata és a legmegbecsültebb drágakövek egyike. A berill színe rendkívül változatos. A legértékesebb a tiszta zöld színű smaragd, amelynek színárnyalata a fűzöld és az almazöld között van. Ez a szín annyira jellemző, hogy a zöldnek ezt az árnyalatát éppen a smaragdról smaragdzöldnek nevezzük. Gyönyörű zöld színe a benne lévő krómtól és vanádiumtól származik. A teljesen átlátszó és hibátlan smaragd rendkívül ritka. A legtöbb esetben apró repedések teszik zavarossá, de apró zárványok, főképp csillám pikkelyek is gyakoriak benne. A köveket ezért gyakran olajozzák, hogy megtöltsék és eltüntessék a repedéseket és így szebb színűvé váljanak. Lépcsős csiszolást alkalmaznak rajtuk, ami smaragdcsiszolás néven is ismert. A legkorábbi ismert bánya Kr. e. 2000-ből Egyiptomban található.

A smaragd valószínűleg a görög "smaragdos" szó után kapta a nevét. Ami nagyjából annyit jelent, hogy „minden kövek zöld istennője”.

Sok ezer év óta keresett drágakő volt a smaragd az ókori görögöknél és a rómaiaknál. Ugyanolyan értékesnek számított, mint a gyémánt. Az egyiptomi múmiák szarkofágjaiban is megtalálták. A múmiákat is ékesítették velük, de pompeji és herculaneumi ékszerleletekben is fellelhetőek szép számmal smaragdok. Plinius (Caius Plinius Secundus isz.23-79) szerint "a smaragd nézésében a szem nem fárad el soha". Talán ezért lehetett, hogy Néró (isz.37-78), a római császár, csiszolt smaragd korongokon át nézte a gladiátorok halálos játékát.

Kleopátra egyik bányája

Kleopátra legkedveltebb drágaköve szintén a smaragd volt, ami saját bányáiból származott. A bányák pontosan a sivatag közepén találhatók messze Caioro-tól dél keleti irányban. E régi bányákat 1816-ban az egyiptomi alkirály kutatta fel. Expedíciót küldött ki, amelyen sikerült is a bányákat megtalálni. Ezek részben Jabel-Zabarah vidékén, Kosseir-nál (Al-Qusair) a Vörös tenger partvidékén, Asszuán-tól (Aswan) keletre, részben pedig, Jabal-Sukayt környékén voltak. Nem sok maradt meg mára a drágakövektől. Egy két darab a British Museum egyiptomi kollekciójában van bemutatva és van még egy kevés római ékszer is a múzeum tulajdonában, ami Kleopátra bányájából való smaragdot tartalmaz. Több száz évvel később már csak gyenge minőségű köveket találtak és mára már ezek a bányák el étéktelenedtek. Nem hoz többé hasznot, így csak történelmi érdeklődéssel bírnak. 

 

Kleopátra halálának másik verziója

Miközben Octavianus diadalmasan bevonult Alexandriába, Kleopátra a számára építtetett sírkamrába zárkózott legbecsesebb kincseivel. Octavianus mindenképpen látni akarta a királynőt. Ezt csak csellel sikerült elérnie. Nem tárgyalni akart vele. Azt akarta, hogy életben maradjon és ő magával vihesse a római felvonulásra mint egy trófeát.

Antonius bizalmi emberét Proculeiuszt bízta meg, hogy az ő halála után vigyázzon a királynőjére. Az ember azonban áruló lett. Proculeius állítólag elment a mauzóleumhoz, hogy segíthessen Octaviánusznak és tárgyalhasson a királynővel a zárt kapukon keresztül. Közben körbejárta az épületet és felfedezte azt az ablakot amin felhúzták Antoniust. Ki is találta a tervét. Hívott egy másik személyt, hogy az folytassa más az alkudozást a, míg Proculeius felülről bemászik az ablakon. A terv sikerrel járt. A férfi bejutott a sírkamrába és hátulról lefogta Kleopátrát. Octavianus megnyugodott, hogy még nem vetett véget a nő az életének. Megengedte Kleopátrának, hogy a hagyományaiknak megfelelően királyi temetésben részesítse Antoniust, de a fáraónő a szertartás végén megpróbált véget vetni életének. A mérget elvették tőle, így nem sikerült. A következő terve az volt, hogy halálra éhezteti magát királyi orvosa Olümposz segítségével a sírkamrájában. Octavianus azonban tudomást szerzett az eseményekről és megfenyegette Kleopátrát, hogy, ha ezt a tervét tovább folytatja, akkor az gyerekei életébe kerülhet. Kleopátra látszólag meghátrált. Mást talált ki.

Leveleket küldött Octaviánus húgának Octaviának és feleségének Líviának, hogy elnyerje jóindulatukat. Így Octavianus arra a következtetésre jutott, hogy Kleopátra biztos életben akar maradni. Egy dologra azonban nem számított. Méghozzá arra, hogy ez csak egy elterelő hadművelet a királynő részéről.

Életében utoljára sikerült becsapnia környezetét, így megszerezte a mérget, mely a halálba segítette. Soha nem derül már ki, hogy mi volt ez a fajta méreg. Az ókorban rengetegféle mérget el tudtak készíteni és Kleopátra mindig is értett ezekhez. Halálraítélteken tanulmányozta hatásaikat és hatóidejüket.

Az orvos feljegyzett mindent ami az utolsó napokban történt a sírkamrában, majd a fáraónő halála után a nyilvánosság elé tárta az eseményeket.

A rendkívül értékes forrás később valamilyen okból elveszett.

Egy sokadik verzió a haláláról, hogy mérgezett hajtűvel szúrta meg magát a mellénél, de a legtöbben kígyóharapásra gyanakodnak. Plutarhoszféle leírásból tekintjük hivatalosnak a halálának körülményeit, és az utókor is azt a variációt szerette meg, a többi valószínűleg nem valós vagy nem maradt fenn. A valós halál esemény megtalálható egy régebbi cikkben.

Alexandria az ókorban

Nagy Sándor Egyiptom meghódításával alapította és nevezte el a várost önmagáról i.e. 331-ben. Évszázadokon át az ókor egyik legnagyobb és legpompásabb városa volt. A Földközi-tenger és a Mareotisz nevű parti tó közötti homokos partszegélyen épült Deinokratesz építész tervei szerint. 19 km volt a kerülete. Az előtte fekvő Pharosz-szigetet egy 1290 m hosszú gáttal a parthoz csatolták, így két kikötő is keletkezett. A várost akkoriban a görögök, az egyiptomiak, a makedónok, a zsidók és a szírek laktak. Sokszínű város volt. A tudományok székhelyének is nevezték, ugyanis itt volt a világhírű Muszeion, amiben a 200 000 tekercsből álló könyvtár állt. Ez a könyvtár leégett sajnos Kleopátra idején lévő polgárháborúban.

Alexandria az ókorban

Nagy Sándor hirtelen és korán halt meg, még mielőtt végrendelkezhetett volna, ezért a birodalma kisebb királyságokra bomlott. Mindegyik élére egy egy tábornoka került, és ezzel kezdetét vette a hellenizmus kora.

Egyiptomban Ptolemaiosz uralkodott, aki királlyá nevezte ki magát, így I. Ptolamaiosz lett. Leszármazottai a Ptolemaioszok 300 éven keresztül kormányozták az országot. I. Ptolemaiosz Nagy Sándort itt temette el.

A Ptolemaiosz dinasztia utolsó tagja Kleopátra, aki a 7. egyiptomi királynő ezen a néven és ő leghíresebb mind körül. Abban az időben Alexandria a világ politikai és szellemi központja volt, és az egész dinasztia számára is. Kleopátra itt született, itt uralkodott görög királynőként, és ezért a palotája is itt állt. Mikor fáraónő lett Memphisz lett a városa.

Pharoszi világítótorony

Alexandria akkor, ahogy ma is tengeröböl mentén terül el. A Pharosz-szigeten emelkedett a híres Pharosz világítótorony, amit I. Ptolemaiosz Szótér uralkodása alatt kezdett el és fia II. Ptolemiosz fejezte be az építkezést. Az ókor a világ hét csodája közé sorolta. A torony azért épült, mert a sziget partszakasza zátonyokkal volt tele. Hatalmas kőtömbökből épült és három részre lehetett tagolni: az első a talapzat, egy négyzet alaprajzú emelet belsejében egy hengerszerű üreggel. Ezt egyfajta "liftaknaként" használták, amelyben a tűzhöz szükséges anyagokat juttatták a torony tetejére. A középső egy nyolcszögalapú szint. A harmadik szint alakja egy körhöz hasonlatos. Nagy tükrök voltak benne, amelyek tükröződését több mint 50 km-ről észre lehetett venni. Éjjel tűz jelezte a hajósoknak az utat. A torony tetején egy szobor állt. A szobor kilétét illetőleg több vita is van a történészek között: egyesek szerint Poszeidónt, a tengerek istenét ábrázolta, mások szerint Zeuszt, a főistent.

Nyolcemeletes és 160 méter magas volt becsült magassága, fénye pedig 50–60 km távolságból is látszott a tengeren, a hajózás szempontjából ez nagy csodának számított.

A torony fontosságát az ókorban jelzi az is, hogy a képe szerepelt a római pénzérméken, ahogyan manapság is szokás a forgalomban levő bankjegyeket, érméket híres épületekkel, személyek arcképével díszíteni.A hordalék és a víz mindig veszélyt jelentett a városra és népére nézve. Így sajnos el is pusztultak az akkori város legfontosabb részei: a királyi palota, a Muszeion, a könyvtár, a Poszeidón templom és a színház. A világítótornyot egy földrengés 1375-ben romba döntötte.

A tízmillió szeszterciuszt érő vacsora

Számos ellenőrizhetetlen, de nagyszerű mendemonda kering Kleopátráról.

Antonius és Kleopátra sűrűn adtak egymásnak pazarabbnál pazarabb lakomákat.

A legismertebb történet az, mikor pazar lakomáik egyikén játékosan Kleopátra fogadást ajánlott Antoniusnak, hogy rá tud-e költeni tízmillió szeszterciuszt egy vacsorára. Ugyanis, Kleopátra egyszer lekicsinyelte az Antonius által feltálaltatott vacsorát és azt mondta. „Olyan lakomát szeretnék, amelyen tízmillió szeszterciuszt fogyasztunk el!” Antonius kételkedett benne, hogy létezhet-e egyáltalán ilyen drága lakoma, de azért ráállt a fogadásra. 

Másnap estére  meghívta őt a királynő és látszólag szerény vacsorát szolgáltatott föl. Az első elfogyasztása után a királynő kérette a második fogást. Mindenki meglepődésére mindössze egy csésze erős ecetet hoztak. Akkor Kleopátra levette az egyik felbecsülhetetlen értékű óriási gyöngy fülbevalóját, a drágakövekkel díszített arany pohara fölé tartotta, és beleejtette. A hatalmas gyöngy pezsegve oldódott fel az ecetben. Amikor a másik gyöngyét is bele akarta tenni, Antonius inkább elismerte, hogy veszített. Erre Kleopátra mindenki megrökönyödésére megitta az italt.

A megmaradt gyöngy párját állítólat a rómaiak zsákmányaként Rómába került, kettévágták, és a Pantheoni Vénusz szobrának fülét díszítették ki vele!

Édesapja XII. Ptolemaiosz

XII. Ptolemaiosz

A Ptolemaiosz dinasztia majdnem 300 éven keresztül irányította Egyiptomot. A dinasztia férfiuralkodói közül mind a Ptolemaiosz nevet viselte.

XII. Ptolemaiosz Neosz Dionüszosz az ókori Egyiptom tizenkettedik királya a Ptolemaidák közül IX. Ptolemaiosz törvénytelen gyermeke volt.

A Neosz Dionüszosz (Új Dionüszosz) nevet csak felvette, de a Philopatór (Atyaszerető) nevet használta, de sajnos egy gúnynevet is kapott az Aulétész (Fuvolás) nevet, ugyanis nagyon szeretett fuvolázni és egy fuvolázó király nem kelt igazán fenséges benyomást.

Elődje XI. Ptolemaiosz végrendeletében a Római Köztársaságra hagyta Egyiptomot, így helyzete sokáig nem volt biztos. Ebben az időszakban heves trónharcok jellemezték Egyiptomot. Háborúk dúltak, és a nép is lázongott. Ezért legfőbb külpolitikai célkitűzése az volt, hogy megszerezze Róma támogatását és megakadályozza, hogy közvetlenül is beavatkozzon Egyiptom életébe. Megpróbálta elérni, hogy Egyiptom formálisan is függetlennek nyilvánítsák. Régi jól bevált módszerhez folyamodott: meg kell vesztegetni a legbefolyásosabb római politikusokat. Próbálkozásait végül is siker koronázta. A Nagy Pompeius hadvezért is megnyerte, de a nagy megvesztegetéseknek miatt évekig adósa maradt Rómnak. Így az országában növelnie kellett a lakosság adóterheit, amivel a nép lázadozása járt együtt ezért a királynak menekülnie kellett. Pompeius egy kisebb birtokán húzódott meg és ez idő alatt Róma segítségével kezdte visszaszerezni hatalmát. Eközben Egyiptomban újra felbukkant egyik volt felesége VI. Kleopátra és lányukkal IV. Brenikével elfoglalta a trónt. Ptolemaiosz azonban bevonult a római seregek élén és visszaszerezte a trónt. Mindez persze hallatlanul sok pénzbe került Egyiptom királyának. VI. Kleopátra testvárasszony eközben elhunyt, már csak lányuk Breniké maradt ezért őt saját apja ölte meg.

XII. Ptolemaiisz tehát nem teljesen függetlenül Rómától de gyakorlatilag mégis önállóan kormányzott és uralkodott kedvenc lányával VII. Kleopátrával haláláig. Uralkodása rövid ideig tartott. Mindenki szeme láttára ölték meg.

Ptolemaiosz végrendeletében úgy rendelkezett, hogy életben maradt négy gyermeke közül a legidősebb fia és a legidősebb lánya közösen foglalják el a trónt. Ez azt jelentette, hogy a 18 éves Kleopátra a együtt uralkodott volna öccsével, XIII Ptolemaiosszal sőt testvérházasságra is kellett volna lépniük. Ebben a korban ez teljesen elfogadott volt, hisz apja is a testvérét vette el.

Kleopátra életének első politikai döntése az volt, hogy ellenszegülve apja akaratának egyedül kívánt uralkodni!

Kleopátra gyermekei

Caesarion (jobb oldalon) 

XV. Ptolemaiosz Philopatór Philométór Kaiszár-Caesarion (kis Caesar)

Ő volt Kleopátra első gyermeke és Julius Caesar fia, aki a nevét adta neki. Ő volt Caesar egyetlen vér szerinti fia. Caesar egyiptomi tartózkodása idején fogant és nem sokkal távozása után jött világra.

A Philopatór név azt jelenti "Apját szerető" a Philométor pedig "Anyját szerető". Ezt a nevet akkor kapta amikor anyja mellé került a trónra társuralkodóként, mert nő nem uralkodhat férfi uralkodótárs nélkül. Kaiszár természetesen csak névlegesen uralkodott, ugyanis anyja gyakorolta a valódi hatalmat. A fiú 3 éves volt ekkor.

Kleopátra remélte, hogy Egyiptom után fia követni tudja apját a Római Köztársaság élén is. Egy ideig élt Rómában anyjával Caesar kertjeiben (birtokán), de amikor apja merénylet áldozata lett visszamentek Egyiptomba.

Antonius idején felvették őt ephéboszok közé, így ezzel jogot nyert arra, hogy katonai parancsnoki feladatot lásson el.

17 éves korában, mielőtt Octavianus bevonult volna Alexandriába a vereség miatt, Kleopátra Indiába küldte őt szolgájával, hogy biztonságban legyen. De Octaviánus mindent megtett, hogy megtalálj a fiút, hisz tudta, hogy mivel Caesarion Caesar valódi vér szerinti fia ő meg csak fogadott fia, ezért fáraóként veszélyt jelenthet majd rá. Magától értetődő volt, hogy Octavianus elteszi láb alól a vér szerinti gyereket. Hazahívta Kaiszárt azzal az ígérettel, hogy neki ad egy királyságot. Kaiszár sajnos hitt neki, így Octavianus meggyilkoltatta őt.

Egy ártatlan fiatalember anyja nagyra törő tervei miatt bűnhődött. Csupán azért kellett meghalnia, mert a világra jött.

Alexandrosz Héliosz és Kleopátra Szeléné

Ők egy fiú-lány ikerpár voltak. Édesapjuk Marcus Antonius. Alexandrosz a nagy világhódítóról kapta a nevét. Héliosz és Szeléné nevek görögül a Napot és a Holdat jelentik. A nevekből is látszik, hogy anyjuknak velük is nagyra törő tervei lehettek. Rómában nem ki port kavart amikor eljutott a gyerekek elnevezésének a híre. Octavianus nem tartott tőlük, így nem ölette meg őket. Hagyta, hogy húga Octavia nevelje őket Antonius más Kleopátra előtti házasságaiból való gyerekekkel együtt.

Ptolemaiosz Philadelphosz

Ő Kleopátra utolsó gyermeke Antoniusztól. A legkisebb fia. Őt is Octavia nevelhette az ikerpárral együtt.